ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY INTÉZMÉNYEI SZABÁLYZATOK, DOKUMENTUMOK

Az Aranyló Napraforgó Alapítvány és Intézményei: szabályzatok, egyéb a működés, gazdálkodás átláthatóságát segítő dokumentumok

 

Az erkölcsi értékek átadása, a gyermeki személyiség formálása

 

Úgy gondoljuk, hogy megérett az idő az értékek közvetítésének újragondolására. A gyermekeknek tapasztalatunk szerint szükségük van világos és kötelező korlátokra, ezzel egyidejűleg szabadságra.

Az óvodás korú gyermekek különösen fogékonyak a látott példák befogadására, azok utánzására.

Mint például:

  • az igazságosság,
  • a helyes viselkedés,
  • a békés együttélés,
  • a szeretet,
  • az erőszakmentesség.

Olyan erkölcsi szükséglet, mely gyermekre, felnőttre egyaránt vonatkozik. A gyermekek az értékeket nem beszéd, hanem cselekvés által, szituációkban ismerik meg, s ez által válik majd életük részévé.

Az értékek tudatos feldolgozásának alapja, hogy a gyermekek:

  • észleljék és utat engedjenek érzéseiknek,
  • megértsék és alkalmazzák a szabályokat,
  • képesek legyenek önmaguk és mások jelzéseinek érzékelésére,
  • a beszéd felfogására és a nyelv helyes alkalmazására.


A megismerés eszközeként sok, szituációs játékot alkalmazunk. A szerepjáték megfigyelése során is információt szerzünk a gyermekek aktuális érzéseiről.

  • Az intézményben tiszta és állandó értékrendet állítunk fel.
  • Világos, egyértelmű elvárásokat közvetítünk.
  • Egymás tiszteletére, elfogadására nevelünk.
  • A különbözőségek elfogadását, tiszteletét kiemeljük.
  • Fejlesztjük a toleranciát, a türelmet, a bátorságot.
  • Elegendő figyelmet fordítunk minden gyermekre.
  • Megerősítő visszajelzésként használjuk a gyakori dicséretet.
  •  A szeretet kifejezésének ezernyi formáját alkalmazzuk (gyermekek fogadása, köszöntése, odafigyelés, érintés, simogatás, ölelés, nevetés, lágy hangnem, magyarázat, közös játék, szemkontaktus…)

Óvodapedagógusaink a következő feladatokat valósítják meg:

  • A szeretet, a melegség, az elfogadás és a biztonság megtapasztalása.
  • A megbízhatóság, a megértés, a bizalom átélése.
  • A vigasz, a segítség és a támogatás megtapasztalása.
  • Az érzések átélése és kifejezése.
  • A saját tempó megengedése.
  • A viták által a konfliktusok megoldásának megtanulása.
  • A pihenés és a csend átélése.
  • Bátorság ahhoz, hogy megtegyünk valamit és vállaljuk a következményeket.
  • Mozgás, játék, kísérletek.
  • Titkok felfedezése, titkok megőrzése.
  • Testi és lelki erőszakmentesség átélése.
  • Az önállóság és a felelősségteljes cselekvés kifejlesztése.
  • A tisztelet és megbecsülés átélése önmagunkkal és a többiekkel szemben.
  • Szabályok kialakítása.
  • Az együttérzés, őszinteség, a folyamatosság elősegítése és megélése.
  • A fantázia és a belső világ megtapasztalása.

Elfogadás

  • Különösen nagy gondot fordítunk az újonnan érkező gyermekek és az óvodapedagógusok kölcsönös elfogadására.
  • A beiratkozást követően (egyeztetett időpontokban) biztosítjuk az újonnan beiratkozott gyermekek számára, hogy az udvari és foglalkoztató szobai játékban a szülő jelenlétében részt vegyenek, így ismerkedjenek az óvodával, az óvodapedagógusokkal, a gyermekekkel és a környezettel.
  • A gyermekek érkezésének első időszakaszában, a szülővel egyeztetett módon, az új  gyermekek, fokozatosan egyre hosszabb időt töltenek óvodánkban.

Az óvoda és telephelyei kialakítandó hagyományait, szokásaitbeépíti a csoport mindennapi életébe. Ezzel kapcsolatos elvárások

  • A születésnapokat a szülőkkel egyeztetett módon ünnepelje.
  • Az ünnepeket emelje ki a csoport mindennapi életéből.
  • Biztosítsa változatos tevékenykedéssel az érzelmi ráhangolódást és levezetést.
  • Az ünnep hangulatához illő öltözéket viseljenek a felnőttek és a gyermekek egyaránt.
  • Az óvoda és telephelyei díszítése tükrözze a gyermekek számára az ünnep fontosságát.

A tanév során az alábbi ünnepeket szervezzük meg:

  • Halloween – party
  • Mikulás: közös készülődés előzi meg. Kis cipőket, csizmákat fényesítünk, dalokkal - versekkel várjuk a Mikulást, aki ajándékcsomagokat hoz a gyermekeknek.
  • Advent: óvodánk a karácsonyt belső intim családi ünnepnek tartja, ezért csak előkészítő kezdeményezések vannak. A karácsonyt megelőző adventre azonban gyertyagyújtással, adventi koszorúkészítéssel szemléltetjük.
  • Barkács délután: szülőkkel, gyermekekkel játékos közös délután, megalapozandó a karácsonyi otthoni előkészületet, ünnepi hangulatot
  • Farsang: a vidámság, a bolondozás, az átváltozás időszaka. Jelmezbe öltözünk. Külön programot biztosítunk. Mulatságos sportfeladatokat szervezünk a gyerekeknek.
  • Maci kiállítás: dekorációkkal, macis mesékkel, versekkel várjuk, hogy a maci milyen időben bújik ki a barlangjából
  • Március 15.: nemzeti ünnepünkre a gyermekek életkorának megfelelő szinten emlékezünk: huszáros, lovacskás játékokkal, zászló, kokárdakészítéssel.
  • Húsvét: óvodánk és telephelyei a húsvétot belső, intim családi ünnepnek tartja, ezért csak előkészítő kezdeményezések vannak, tojásfestés, dekorációkészítés.
  • A Föld napja (IV. 22.): élményszerző sétával, virág- vagy faültetéssel, beszélgetéssel – játékos versennyel emlékezünk meg erről a napról.
  • Anyák napja: közös, de mégis meghitt családi ünnepre készülünk meglepetésekkel, ajándékokkal. (nyílt nap)
  • Gyereknap: ezen a napon szervezhetünk sportnapot, a gyerekeknek meglepetés-elfoglaltságokat találunk ki. Megvalósítható a csoport szobában, az udvaron, esetleg szervezett kiránduláson.
  • Évzáró, ballagás: Búcsúzunk az együtt munkában, tanulásban, sok-sok játékban eltöltött hónapoktól. (nyílt nap)

A fejlődés várható jellemzői az óvodáskor végére

A gyermek:

  • Jól érzi magát a közösségben.
  • Alkalmazza a köszönés és megköszönés, a kérés megfelelő szófordulatait.
  • A közös tevékenységekben aktív, megfelelő magatartású.
  • Hiányzó társait számon tartja.
  • Érdeklődik mások iránt, együtt érez társaival.
  • Baráti kapcsolatai színesednek, bízik társaiban és önmagában.
  • Tisztelettel viselkedik a felnőttekkel, munkájukat megbecsüli.
  • Észreveszi, ha valaki segítségre szorul, felajánlja segítségét.
  • Elfogadja és teljesíti az óvodapedagógus kéréseit, útmutatásait.
  • A megkezdett munkát befejezi.
  • Felelősségtudata, feladattudata egyre szilárdabb.
  • Elfogadja az alá-, fölé-, mellérendeltségi viszonyokat.
  • Igazat mond.
  • Konfliktusait önállóan, szóban próbálja megoldani.
  • Képes kívánságait módosítani, elhalasztani.
  • Képes együttműködni társaival, a felnőttekkel.

A gyermekek

  • Tudják óvodájuk-telephelyük, csoportjuk nevét.
  • Ragaszkodnak a csoportjukban lévő gyermekekhez, felnőttekhez, ezt kifejezik érzelmi és verbális szinten is.
  • Baráti kapcsolataik színesednek, bíznak társaikban és önmagukban.
  • Képesek együttműködni társaikkal, s a felnőttekkel.
  • Ismerik és betartják a kulturált viselkedés szabályait.
  • Elfogadják társaik eltérő külsejét, viselkedését, beszédét, vagyis társaik másságát.
  • Az adott tevékenységek által megkívánt magatartásformákat elfogadják, azoknak megfelelően cselekszenek.
  • A vendégeket szertettel fogadják.
  • Köszönnek a felnőtteknek és társaiknak.
  • Alkalmazzák a köszönés és megköszönés, a kérés megfelelő szófordulatait.
  • Értik, elfogadják és követik a felnőttek kéréseit.
  • A tevékenységeket a megbeszéltek alapján befejezik.
  • Szívesen végeznek munkát a közösségért.
  • A közös tevékenységekben aktívak.
  • Képesek nyugodtan ülni, s a felnőttre figyelni.
  • A konfliktushelyzetben társaikkal megegyezésre jutnak.
  • Koruknak megfelelő énképpel rendelkeznek.
  • Együttműködnek a közös rendezvényeken.

4.3. Az anyanyelvi, értelmi fejlesztés és nevelés megvalósulása

A gyermek kíváncsiságára, érdeklődésére, életkori sajátosságaira alapozva tapasztalatszerzés biztosítása a természeti és társadalmi környezetről, valamint a gyermekek értelmi képességeinek megalapozása, fejlesztése.

Programunk középpontjában a játék, a játékos, könnyed, természetes környezetben való „tanulást” előtérbe helyező magyar kultúra átadása áll, melynek segítségével komplex személyiségfejlesztésre törekszünk, figyelembe véve a gyermek egyéni fejlettségét és képességeit.

A gyermek beszédkészségének gondozása, fejlesztése. Oldott derűs légkör megteremtése, melyben a gyermek közlési vágya, kapcsolatteremtő beszédkészsége fejlődik és fejleszthető.

Az anyanyelvi nevelés áthatja az egész óvodai életet, a gyermeki tevékenység minden területét.

A magyaranyanyelvi és kommunikációs nevelés átszövi a nevelőmunka minden területét, közvetítő elemként jelen van a nevelési folyamat legapróbb mozzanataiban is.

A szocializációs folyamatban a beszéd, a kommunikáció a gyermek környezetével való érintkezésének, önkifejezésének, gondolkodásának legfőbb része. A kommunikáció által erősödik a gyermek biztonságérzete, növekszik tájékozottsága, gyarapodnak ismeretei, kapcsolatai, fejlődik beszédkészsége, anyanyelvi kultúrája.

Célunk

  • A gyermekeket olyan beszédközegbe helyezni, ahol a különböző élethelyzetekben támogatjuk a kérdezést, elkerüljük a javítgatást.
  • A gyermek ne csak választékosan, hanem szépen, helyes kiejtéssel tanuljon meg beszélni.
  • Az értelmi képességek, érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, képzelet, gondolkodás és a kreativitás fejlesztése.
  • Az alapvető kultúrtechnikák elsajátításához szükséges különböző képességek alakítása, fejlesztése.
  • Egyre pontosabb, valósághű érzékelés – észlelés kialakítása.
  • A figyelem összpontosítására való képesség alakítása.
  • A valósághoz közelítő képzeleti működés alakítása.
  • Emlékezet fajtáinak finomítása.
  • Gondolkodási alapműveletek stabilizálása.
  • Kreatív képzelet, problémamegoldó, gondolkodás fejlődését elősegítő, ösztönző környezet kialakítása.
  • A beszéd fejlődésével párhuzamosan kialakuló elemi, fogalmi gondolkodás megalapozása.

Az óvodapedagógus feladatai

  • Olyan változatos tevékenységek tervezése és szervezése a mindennapok során, mely épít a gyermeki spontaneitásra, kíváncsiságra, érdeklődésre, a természetben történő felfedező megismerésre, az élethelyzethez fűződő tapasztalatszerzési lehetőségekre.
  • A játékosság, az élményt adó, oldott légkörben való cselekvés, vizsgálódás biztosítása.
  • A kötött és a kötetlen foglalkoztatási forma közötti ésszerű arány kialakítása, és a komplexitásban rejlő lehetőségek kiaknázása.
  • Az értelmi képességek – érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, képzelet, gondolkodás, alkotó képesség – fejlesztése.
  • A gyermekek nyelvi képességeinek fejlesztése, beszédhibák javítása.
  • Modellnyújtás.
  • Olyan feltételek biztosítása, melyek mellett a gyermek meg tudja szeretni azokat a tapasztalatokat, melyek segítségével eljuthat a magyar nyelvi kommunikációs szint legmagasabb fokára.
  • Biztosítson módot a kérdezésre, adjon választ és kérdezzen vissza, beszéde legyen szemléletes és képszerű.
  • Teremtsen helyzeteket, melyekben a gyermekek elmondhatják örömüket, bánatukat, azt, ami foglalkoztatja őket.
  • Ismerje fel a beszédhibákat, a hangszín és beszédritmus rendellenességeit, gondoskodjon a szakirányú fejlesztésről.
  • A szülők folyamatos tájékoztatása a gyermek értelmi fejlődéséről, további teendőkről, az otthoni fejlesztés lehetőségeiről.
  • Problémák esetén, szülő beleegyezésével szakember segítségének kérése.
  • A szülők figyelmének felhívása a gyermek kiemelkedő képességére, azzal kapcsolatos további teendőkre.
  • Szervezzen játékokat a beszédszervek ügyesítésére.
  • Családi háttérből kiindulva, a gyermek egyéni képességeit megismerve, beszédfejlesztő, kompenzáló tevékenység folytatása.

A fejlődés várható eredménye az óvodáskor végére

  • Az egyszerűbb feladatokat megérti.
  • Érdeklődik a környezet tárgyai, jelenségei és ezek összefüggései iránt.
  • Feladat végrehajtásában kitartó.
  • Szándékos figyelme- időtartama életkorának megfelelő.
  • Teljesítménye eredményét reálisan értékeli.
  • Munkatempója, feladattartása életkorának megfelelő.
  • Képes a már elsajátított ismeretek szándékos felidézésére.
  • Képes a logikus, problémamegoldó gondolkodásra.
  • Tapasztalatait szóban kifejezi.
  • Természetes közegnek tekinti a magyar nyelvkultúrát.
  • Érthetően folyamatosan kommunikáljon, beszéljen.
  • Gondolatait, érzelmeit mások számára érthető formában, életkorának megfelelő tempóban és hangsúllyal tudja kifejezni.
  • Minden szófajt használ.
  • Különböző mondatszerkezeteket, mondatfajtákat alkosson.
  • Tisztán ejtse a magán- és mássalhangzókat.
  • Végig tudja hallgatni és megérti mások beszédét.
  • Legyen képes rövid történet önálló elmondására.

5. A Pedagógiai Program tevékenységformái

5.1. Játék

Programunk jellegéből adódóan nagy hangsúlyt fektetünk a kisgyermek alapvető pszichikai szükségleteinek kielégítésére, a SZABAD JÁTÉK-ra, figyelembe véve annak feszültségoldó, önértékelés kialakulását elősegítő képességfejlesztő és személyiség formáló hatását.

Mi a játék?

  • Sokrétű, összetett viselkedés.
  • Életmódot, életformát, elsődleges életkategóriát értünk rajta.
  • Szabad akaratból, külső kényszer nélkül jön létre.
  • Nem az eredmény, a teljesítmény, hanem maga a folyamat a fontos.
  •  A gyermek a játékba viszi bele belső történéseit, érzelmeit, vágyait.
  • Az igazán jó játék kialakulásának fontos feltétele, motiváló ereje maga a pedagógus játék iránti fogékonysága, játékra való hajlama, humorérzéke, rugalmassága.

A játék a gyermeket körülvevő természeti és társadalmi környezetre épül, abból táplálkozik, azt hívja életre.

A kisgyermekek számára minden a játékon keresztül közelíthető meg, minden, amit csinál, elsősorban játék. Ebből következik, hogy könnyű megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyek a környezeti nevelés szempontjából is értékesek.

Játék közben természetesen fejlődnek a gyermekek azon értelmi és testi képességei, melyek szükségesek a környezeti nevelés követelményeinek megvalósításához.

Az egészségesen fejlődő, kiegyensúlyozott gyermek játéka ötletgazdag, elmélyült, nyugodt, örömteli, melyben kellemes élményeit újra átélheti, félelmei, elfojtott indulatai oldódhatnak, vágyai beteljesülhetnek.

Ezért a gyermek számára a világ megismerésének alapvető formája.

Az óvodapedagógus feladatai

  • A játékhoz szükséges feltételek biztosítása (hely, idő, eszköz, légkör, élmény).
  • A gyermekkorban megjelenő játékfajták tartalmának, minőségének fokozása, a gyermekek egyéni sajátosságainak, igényeinek figyelembevételével.
  • Különböző fejlettségű gyermekek együtt játszásának segítése.
  • A gyermek beszédkészségének fejlesztése a játék szituációkban.
  • A játék sokoldalú fejlesztő hatásának tudatos kihasználása.
  • A gyermekek fejlődésének nyomon követése (Fejlődési Napló)
  • Szükség és igény szerint az együttjátszás jelentőségének felmérése, támogató, serkentő, ösztönző modell nyújtása.
  • A csoportban csak annyi szabályt vezessen be, ami segíti a nyugodt, rugalmas, oldott légkör fenntartását, az alkotó cselekvést, a sokféle manipulációt és az elképzelések valóra válását.
  • Tegye lehetővé, hogy a családban, az óvodában, a tágabb természeti és társadalmi környezetben szerzett tapasztalatokat a gyermek újra és újra a játékban átélhesse.
  • Segítsen a szülőknek a gyermek életkorának és fejlettségének megfelelő játékfajták és eszközök kiválasztásában.
  • Tartsa be a játékirányítás elveit (önkéntesség, egyéni bánásmód, irányítás módjai...).

5.1.1. Játékfajták:

Gyakorló játék

  • Kiinduló pontja a véletlen mozgásból, cselekvésből fakadó siker.
  • Nagymozgások fejlesztése.
  • Percepciófejlesztés.
  • Az újszerű cselekvés ismételgetése örömforrás.
  • Szem-kéz koordináció fejlesztése.
  • Lehet: mozgásos, manipulációs,verbális, akusztikus.
  • Általa lehetővé válik anyagok tulajdonságainak megismerésére (felület, szín, forma, nagyság).
  • Szem – kéz koordinációt, finom motorikai fejlődést biztosít.
  • A testséma és percepció fejlődés alapja.

Konstruktív vagy építőjátékok

Ezen tevékenység során a gyermekek különböző játékszerekből összeraknak valamit. Eleinte ez spontán történik, majd az eredmény átgondolt, megtervezett, céllal végzett építés lesz.

  • Átéli az alkotás örömét, fejlődik kreativitása.
  • Tanulja, tapasztalja a rész-egész viszonyát.
  • Megfigyelő-képessége, gondolkodása fejlődik a modellkészítés során.
  • Matematikai ismereteket szerez.
  • Fejlődik a szem-kéz koordinációja.
  • Fejlődik percepciója.
  • Fejlődik verbális kifejező-képessége.

Szituációs – Szimbolikus – Szerepjáték

  • Nagyon gazdag tárháza van.
  • Tapasztalat, ismeret, elképzelés, érzelem ötvöződik benne.
  • Kezdeményezőkészség, önkéntesség, önállóság fejlődik általa.
  • A szabad választás lehetőségét biztosítja.
  • Szocializációs szerep fejlődésében nagy jelentőségű.
  • Kommunikációs készség fejlesztéséhez elsődleges játékforma.
  • Eközben a szervező készség előtérbe kerül.
  • Alapvető erkölcsi értékek és az együttélés szabályainak rögzítésére alkalmas.
  • A gyermekek a vállalt szerepeken keresztül ábrázolják a valóság számukra fontos mozzanatait.
  • Konfliktus feloldó hatású.

Szabályjátékok

Felölelik a teljes játékkört a maga mozgásosságával, az észlelést igénylő képi kultúrájával és teljes értelmi rendszerével.

  • Érzelmeket tanul, megtanulja indulatait fékezni.
  • Megtanulja a siker- és kudarctűrést.
  • Helyes magatartásformákat sajátít el.
  • Fejlődik közösségi érzése, felelősségtudata.
  • A szabályok betartása fejleszti önuralmát.
  • Fejlődik logikus gondolkodása.
  • Fejlődik észlelése.

Barkácsolás

Mindig a játék igényéből indul ki, kötetlen. Soha nem öncélú. Az elkészített eszközöknek mindig van funkciója.

l  Alapja a gyűjtő munka.

l  Beépítik a játékba, de lehet játékjavítás, - készítés is az indíték.

l  Széleskörű ismereteket ad az anyagokról, eszközökről.

l  Manuális készség fejleszthető általa.

Dramatizálás, bábozás

A bábozás a gyermek belső világának legkifejezőbb eszköze. Ezáltal eleveníti fel tapasztalatait, elképzeléseit, esztétikai és szociális élményeit.

A dramatizálás szoros összefüggésben áll a bábozással. Dramatizáláskor a gyermek saját, vagy irodalmi élményeit játssza el kötetlen módon. Ezek az élmények érzelmileg ragadják meg a gyermeket és hatnak rá. 

  • Saját vagy irodalmi élmények eljátszása.
  • Érzelmek és esztétika hatja át.
  • Jelentős az emlékezet, kreativitás, beszédkészség fejlődése.
  • Speciális kar-, és kézmozgást igényel.
  • Mozgás, mimika, gesztus megjelenítésére alkalmas.

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Kirakók, memória, fűzős figurák, dominók, gyöngyfűző készlet, tükör, babakonyhai, babaszobai játékok, orvosi táska, szerszámok, babák, babakocsi, állatok, vonat szett, fa építőkocka, lego, duplo, papírtéglák, bábok, társasjátékok
  • Udvari játék: mászóka, csúszda, homokozó, babaház, többfunkciós „vár”

A fejlődés várható eredményei az óvodáskor végére

  • A játék folyamán a gyermek kezdeményező, alkalmazkodó, kitartó, alkotó, másokat elfogadó- segítő derűs, harmonikus, szeretetteljes személyiséggé válik.
  • Alakuljon ki a szociális magatartást alakító modellkötés.

5.2. Verselés, mesélés

Célja a műveltség megalapozása, a gyermek személyiségének formálása, viselkedés-kultúrájának alakítása, morális érzékenységének fejlesztése, önismeretének mélyítése, a környező világ megismerésének segítése, a gyermeki világkép stabilizálása.

A magyar gyermekköltészet, a népi, dajkai hagyományok, gazdag és jó alkalmat, erős alapot kínálnak a mindennapos mondókázásra, verselésre. A mese a gyermek érzelmi, értelmi, erkölcsi fejlődésének és fejlesztésének egyik legfőbb segítője. A mese - képi és konkrét formában, esetlegesen a bábozás és dramatizálás eszközeivel - feltárja a gyermek előtt a külvilág és az emberi belső világ legfőbb érzelmi viszonylatait, a lehetséges és megfelelő viselkedésformákat.

Az óvodában a 3-7 éves gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodóan a népi - népmesék, népi hagyományokat felelevenítő mondókák, rigmusok, a magyarság történelmét feldolgozó mondavilág elemei, meséi -, a klasszikus és a kortárs irodalmi műveknek egyaránt helye van.

Feladata

  • A gyermekek olvasóvá nevelése, hogy később igényük legyen a folyamatos ismeretszerzésre az őt körülvevő világról.
  • A gyermekek belső, képi világának alakítása

Az óvodapedagógus feladatai

  • A gyermekre figyelő, szeretetteljes hangulat megteremtése, melyben érvényesül az együtt játszás öröme.
  • Naponta mesélés, verselés, mondókázás valamint lehetőség biztosítása a gyermekek számára is.
  • Irodalmi anyag színvonalas összeállítása, különös tekintettel a magyar népmesékre.
  • Az irodalmi anyag tudatos, igényes, idő- és alkalomszerű összeállítása, évszakoknak megfelelő, környezet megismeréséhez, ill. tevékenységekhez csoportosíthatóan.
  • A mesék kezdetben egyszerű, ritmikus ismétlődésekkel tűzdelt formáját váltsák fel a több szálon futó állatmesék, népmesék, történetek, népi játékok, közmondások, meseregények.
  • A mese és vers anyagát a csoport életkori sajátosságainak megfelelően válogassa össze.
  • A kisgyermekkorban kedvelt hagyományos formák - mondóka, verselés, mesélés, dramatizálás, bábozás - lehetőségének folyamatos biztosítása.

A siker mindig a nevelő szövegtudásán, aktivitásán, kapcsolatteremtő képességén múlik.

  • Minden korosztály nevelésében az ölbeli játékok alkalmazása, melyek a gyermekkel való kapcsolatteremtés eszközei is.,
  • A népi, a klasszikus és a kortárs irodalmi művek, megfelelő arányának alkalmazása fő szempont.
  • A szóbeliség és mozgás összekapcsolásának lehetővé tétele. Az irodalmi nevelés kulcskérdése, hogy az óvodában mindkét műfaj a szóbeliségben él és hat, pedig a vers: ősi formájában, énekelt, mozgással (tánccal) kísért szöveg.

Mondani, és csinálni kell kisgyerekeknek csak úgy érdekes.

  • Az irodalmi élmények vizuális megjelenítésére minél több lehetőség biztosítása.
  • Beszédfejlesztés, mely csak indirekt módon lehetséges, utánzásos alapon, játékon keresztül.
  • Személyes példamutatás, kommunikációs helyzetek teremtése, a gyermekek közötti párbeszéd ösztönözése.

Az óvodapedagógus szép beszédpéldájával, jó artikulációval, választékosan beszélő környezet biztosításával pozitívan befolyásolja a gyermek nyelvi fejlődését.

  • Beszédproblémák esetén a háttér felderítése elsődleges feladat, majd szükség esetén speciális szakember segítségének kérése, szülői tájékoztatás mellett.
  • A logopédussal jó együttműködés kialakítása, melynek során az érdekeltek pontosan ismerik saját és egymástól jól elkülöníthető, de azonos cél érdekében folyó feladataikat, munkamódszereiket.

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Bábok, ritmuseszközök, mesekönyvek.

A fejlődés várható eredménye az óvodáskor végére

  • Szívesen ismételget verseket, rigmusokat, mondókákat, szólásokat, találós kérdéseket.
  • Egyedül is vállalkozik az irodalmi anyag elmondására, újrajátszására.
  • Örömmel várja a mindennapos mesehallgatást.
  • Van kedvenc meséje, ismeri és visszaadja annak rövid tartalmát.
  • Szívesen mesél, versel, mondókázik, bábozik, dramatizál önmaga és társai szórakoztatására.
  • Tud meséket és történeteket kitalálni, azokat mozgásban megjeleníteni.
  • Alakul mese tudata, megkülönbözteti a valóságot az elvonttól.

5.3. Ének, zene, énekes játék, gyermektánc

Kodály a magyarság meghatározásaként a nyelvet és a zenét említi, harmadik fontos tényező mellettük a mozgás. Ezek a gondolatok számunkra is irányt szabnak, útmutatást adnak. A zene embert formáló ereje kihat az egész személyiségre.

A zenei nevelést már a születés előtt kell elkezdeni.

A saját néphagyományainkból való kiindulás mellett ügyelni kell arra, hogy csak művészi értékű zene lehet a nevelés anyaga.

Célja

  • Fogékonnyá tenni a gyermeket a szép befogadására, formálni ízlését, emberi magatartását.

Az óvodapedagógus feladatai

  • A dalanyag összeállításakor kísérje figyelemmel a mondókák, öl béli dalos játékok, rigmusok, a műdalok, zenehallgatás megfelelő arányát.
  • A játék eredeti formáját, a dal szövegéhez kapcsolódó játékmozdulatokat a változatos térformákkal és mozgásanyaggal tartsa meg.
  • A zenehallgatásnál elsősorban az élő dalolást, zenélést alkalmazza.
  • Jelenjen meg a csoport életében a néptánc lépéseinek, zeneanyagának igényes – játékos tevékenykedése.
  • Az énekes népi játékok és az igényesen válogatott kortárs művészeti alkotások fontos eszközül szolgálnak a gyermek zenei képességeinek
  • éneklési készség fejlesztése,
  • hallásfejlesztés,
  • ritmusérzék fejlesztés,
  • a zene meghallgatására nevelés.

l  A zenei anyanyelv megalapozása.

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Síp, furulya, maracas, csuklócsörgő, csörgődob, kasztanyetta, triangulum, cintányér, ritmusfa

A fejlődés várható eredménye az óvodáskor végére

  • A tiszta éneklésre törekszik.
  • Tud dalokat, dalos játékokat önállóan elkezdeni, megfelelő hangmagasságban, tempóban.
  • Szívesen hallgatja az óvodapedagógus énekét és hangszer játékát.
  • Tud kis eltérő zörej hangokat megkülönböztetni.
  • Szívesen improvizál.
  • Próbál érzelmeket kifejezni a zene segítségével, mozgással.
  • Ismer 16 – 20 népi gyermekjátékdalt, 5 –6 műdalt, 4 –5 mondókát.

5.4. Rajzolás, festés, mintázás, kézi munka

A rajzolás, mintázás, kézi munka, festés, az egész gyermekkort átölelő nevelési terület. A gyermek közvetlen környezetétől számtalan spontán és tervezett vizuális ingert kap, melynek hatására tapasztalatokban gazdagodik, fejlődik. Az őt körülvevő világról egyre pontosabb ismeretei lesznek, melyeket sokrétű ábrázoló tevékenysége során megelevenít, újraalkot. A gyermeki alkotás a belső képek gazdagítására épül.

 Törekedni kell a gyermeki alkotások közösségi rendezvényen való bemutatására és a tehetségek bátorítására.

Nevelésünkkel nagymértékben elősegítjük, hogy az egyszerű megjelenítésen kívül érzelmeit és a jelenségekhez való viszonyát is kifejezze.

A rajzolás, festés, mintázás, építés, képalakítás, a kézi munka, mint az ábrázolás különböző fajtái, továbbá a műalkotásokkal, a népművészeti elemekkel, szokásokkal, hagyományokkal, nemzeti szimbólumokkal, az esztétikus tárgyi környezettel való ismerkedés is fontos eszköze a gyermeki személyiség fejlesztésének.

A gyermek, miközben felfedezi környezetét, olyan tapasztalatok birtokába jut, amelyek a környezetben való, életkorának megfelelő biztos eligazodáshoz, tájékozódáshoz szükségesek. Megismeri a szülőföld, az ott élő emberek, a hazai táj, a helyi hagyományok és néphagyományok, szokások, a közösséghez való tartozás élményét, a nemzeti, családi és a tárgyi kultúra értékeit, megtanulja ezek szeretetét, védelmét.

Célja

  • A vizuális észlelés, érzékelés, emlékezet, képzelet, a vizuális gondolkodás pontosodjon.
  • Ébredjen fel a gyermekben az ábrázolás anyagaival, eszközeivel, technikáival való tevékenység vágya.
  • Legyenek képesek a tárgyak térbeli kiterjedéseinek felismerésére, alakuljon tér-, forma-, szín-, arányérzékük.
  • Formálódjon fantáziaviláguk.
  • Fejlődjön alkotókészségük, ízlésük.
  • Élményeik, elképzeléseik megjelenítésével egyéni módon tudják alkalmazni a képi kifejezés változatos eszközeit.
  • Fejlődjön manuális készségük a különböző ábrázoló technikák elsajátításával.
  • Alakuljon esztétikai érzékük, a szépség iránti vonzódásuk.

Az óvodapedagógus feladatai

  • A gyerekek képességeinek megfelelő, hozzáférhető, megfelelő minőségű eszközök biztosítása.
  • Sokféle változatos tevékenykedtetés a nap bármely szakában.
  • A technikák folyamatos gyakorlási lehetőségének biztosítása.
  • Séma nélküli segítségnyújtás a tevékenység során.
  • A gyermekek ízlésvilágának fejlődése érdekében esztétikus környezet kialakítása.
  • A gyermekek esztétikum iránti fogékonyságának fejlesztése műalkotások segítségével.
  • Finommotorika – szem – kéz koordináció fejlesztése.
  • Kreativitás, alkotókészség, fantázia fejlesztése.
  • A szülők ösztönzése az otthoni ábrázolási lehetőségek biztosítására, a gyermek munkáinak megbecsülése.

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Különböző színes papírok, kartonok, filc, tű, fonal, gipszkiöntő formák, gyöngyök, gyurma, olló, ceruza, viaszkréta, festékek, ragasztók, ecsetek

A fejlődés várható eredménye az óvodáskor végére

  • Képalakításaiban egyéni módon jelezni tudja az elemi térviszonyokat.
  • Élményei, elképzelései, képzetei megjelenítésében többnyire biztonsággal használja a képi kifejezés eszközeit.
  • Színhasználatában érvényesíti kedvelt színeit.
  • Formaábrázolása változatos, többnyire képes hangsúlyozni a legfontosabb megkülönböztető jegyeket, jellemző formákat.
  • Emberábrázolásaiban megjelennek a részformák, próbálkozik a legegyszerűbb mozgások jelzéseivel is.
  • A közös munkák értékelése során saját műveivel és a műalkotásokkal kapcsolatban szóbeli véleményt nyilvánít.
  • Tud formákat mintázni elképzelései alapján és megfigyelései felhasználásával.
  • Önállóan és csoport munkában is készít egyszerű játékokat, kellékeket, modelleket, maketteket.
  • Fokozott önállósággal képes alkalmazni a megismert technikákat.
  • Megjelenik a gyermekben az esztétikum iránti érzékenység és értékelő képesség a természet szépségeiről, mű-, és népművészeti alkotásokról.
  • Igényli a közös cselekvés keretében a rendezett, ízléses, esztétikus környezet észrevételét, óvását, alakítását.
  • Eljut arra a szintre, hogy „művei” kifejezővé válik, megjelenik az érzelem kifejezése.

5.5. Mozgás

Az egészséges életmód kialakulásának egyik elengedhetetlen feltétele a mozgás, mely nagyban hozzájárul a gyermekek ideális testi és szellemi fejlődéséhez.

Arra törekszünk, hogy a gyermekek minél sokrétűbb mozgásformákkal ismerkedjenek meg. A mozgás öröm legyen a számukra, s ezt az örömforrást az egész nap folyamán biztosítanunk kell. A mozgáslehetőségek kötött és kötetlen formában valósulnak meg a játék során, az udvari életben, a mindennapos testnevelési, foglalkozásokon.

Célja

  • Gyermekek mozgáskedvének fenntartása és fokozása.
  • Testi képességeik fejlesztése (erő, gyorsaság, állóképesség).
  • Koordinációs képességek fejlesztése (egyensúlyérzék, téri tájékozódás, ritmus érzék, szem – láb koordináció, testséma).
  • Mozgás- és tartás rendellenességek megelőzése, javítása.
  • Akarati tulajdonságok fejlesztése (kitartás, kudarctűrés, önfegyelem).
  • A pszichikus funkciók fejlesztése közvetett módon (érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, képzelet, gondolkodás).
  • Finommotoros mozgáskészség megalapozása.

Az óvodapedagógus feladatai

  • A gyermekek mozgásigényének kielégítéséhez, a mozgásos tevékenységhez szükséges hely, idő, eszköz, módszer biztosítása.
  • A gyermekek életkorának és egyéni fejlődésük ütemének megfelelő, szükségleteikhez igazodó mozgásformák és terhelés biztosítása.
  • Egészségfejlesztő testmozgás megszervezése a mindennapokban.
  • Differenciált mozgásfejlesztő játékok és gyakorlatok összeállítása.
  • A mozgásfejlesztés főbb területeinek változatos alkalmazása, a gyermekek életkorát és egyéni fejlettségét figyelembe véve:
  • járás és futás gyakorlatok,
  • ugrás gyakorlatok,
  • dobás gyakorlatok,
  • labda gyakorlatok,
  • támasz gyakorlatok,
  • talajtorna elemei,
  • egyensúly gyakorlatok,
  • függés gyakorlatok,
  • mozgásos játékok.

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • bordásfal, kenguru labdák, tornaszőnyeg, Body Roll készletek, padok, karikák, tornahenger, labdák, kötelek, babzsákok…..

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Képes egyenletes iramban futni.
  • Tud ütemtartással járni.
  • Képes a gimnasztikai gyakorlatok esztétikus végrehajtására.
  • Képes elkapni a labdát, és célba dobni.
  • Képes keskeny padon egyensúlyozó járásra.
  • Tud helyben labdát pattogtatni.
  • Ismeri az irányokat, tud térben tájékozódni.
  • Betartja a versenyjátékok szabályait.
  • Képes páros, ill. váltott lábbal szökdelni.
  • Tud előre guruló átfordulást végezni.
  • Ismer néhány mozgásos játékot, és képes társaival irányítás nélkül játszani.

5.6. A külső világ tevékeny megismerésE                          

5.6.1. A környezet megismerése

Feladatunk, hogy a gyermekek figyelmét minden nevelési területen a környezet felé kell irányítani. A növény- és állatfajok tisztelete, megbecsülése, a szülőföld, a lakóhely, az ehhez kapcsolódó személyek, az itt élő emberek megismerése és szeretete vezet el a környezettel való pozitív viszony kialakítására, és oda, hogy a gyermekek később egyértelműen és semmi mással össze nem tévesztett fogalomkánt értsék meg, mi a hazaszeretet és mi a magyarságtudat. Programunk összeállításánál arra törekedtünk, hogy olyan rendszeres tevékenységeink legyenek, melyek a szokások alakítását segítik elő, alkalmakhoz kötődnek, és ezek az élményszerűségét erősítik.

Célja

  • A természeti és társadalmi környezethez való pozitív érzelmi viszony kialakítása.
  • Olyan érzelmi alapozottság, érdeklődési kedv felkeltése a világunk iránt, amely kedvező alapja lehet a környezetbarát életmódnak.
  • Környezetbarát intézmény megteremtése.

Az óvodapedagógus feladatai

  • A természeti és társadalmi környezet megismertetése a következő témákban: család, testünk, közlekedés, évszakok, növények, állatok, napszakok.
  • A gyermekek tapasztalataira, élményeire támaszkodva új ismeretek nyújtása, illetve a meglévők mélyítése, rendezése.
  • A gyermek spontán érdeklődésére építve, keltse fel kíváncsiságát, megismerési vágyát.
  • Ismertesse a kulturált élet szokásait, az elfogadott viselkedési formákat, az érzelmi és erkölcs viszonyokat.
  • Közvetítse az egyetemes, a nemzeti kultúra értékeit, hagyományait, az adott tájra, helységre jellemző néphagyományokat.
  • Tegye lehetővé, hogy a gyermek maga fedezhesse fel a világot.
  • Törekedjen arra, hogy amit csak lehet a helyszínen, a természetben, élőben figyelhessen és tapasztalhasson meg a gyermek.
  • A természet, a környezet megszerettetése, a pozitív érzelmi viszony kialakítása.
  • Értelmi képességek kialakítása.
  • Verbális fejlesztés.
  • Komplexitás egyéb esztétikai tevékenységekkel.

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Plakátok, locsoló, kerti szerszámok, nagyítók, földgömb, gyermeklexikonok…

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Tisztában van saját és szülei, testvérei adataival: lakáscím, név, foglalkozás.
  • A testrészeket az emberi test felépítésének megfelelően sorolja fel.
  • Különbséget tud tenni az évszakok között, ismeri jellegzetességeiket, sorrendjüket.
  • Felismeri a napszakokat: reggel, dél, este.
  • Ismeri a növény szót, önállóan gyakorolja a növénygondozás legegyszerűbb műveleteit.
  • Az általa ismert állatokat csoportosítja külső jellegzetességeik, hasznuk és élőhelyük szerint.
  • Felismeri környezete tárgyait, azokon a színeket.
  • Alakul ítélőképessége.

5.6.2. A környezet mennyiségi és formai összefüggései

Célja

  • A világ formai, mennyiségi, téri viszonyainak felfedezése.
  • Mennyiségi, alaki, nagyságbeli, tér és síkbeli szemlélet alakulása.

Az óvodapedagógus feladatai

  • A gyermekek matematikai érdeklődésének felkeltése, az elemi ok – okozati összefüggések felismertetése, megtapasztalása.
  • Pozitív viszony kialakítása a problémahelyzetek megoldásához, valamint a logikus gondolkodás megalapozása.
  • A gyermekek érdekes problémahelyzetekkel való aktivizálása a logikus gondolkodásra.
  • A matematikai kifejezések tudatos alkalmazásával a gyermekek passzív és aktív szókincsének bővítése.
  • A gyermekek belső késztetésének kihasználása a feladatok megoldásánál.
  • Biztosítsa, hogy a gyermek saját logikája szerint gondolkodhasson.
  • Nyújtson segítséget több variáció megtalálásában.                                                      
  • Fejlessze a gyermekek problémafelismerő és megoldó készségét.

A nevelőmunkát segítő eszközök

  • Logikai készlet, mérőrúd készlet, számoló figurák, mértani formák, dobókocka, kis tükör, dominó, társasjátékok

A fejlődés várható eredménye óvodáskor végére

  • Matematikai jellegű helyzetről, problémáról saját gondolatait kifejezi.
  • Érti és helyesen használja a mennyiségekkel, halmazokkal kapcsolatban használt összehasonlító fogalmakat.
  • Képes különböző szempontok szerinti válogatásra.
  • Részt tud venni mennyiségek összemérésében, alkalmi egységgel való mérésben.
  • Elő tud állítani különféle elemekből különféle elrendezéssel, bontással ugyanannyit, többet, kevesebbet.
  • El tud mesélni tevékenységről, történésekről, képről egyszerű darabszámmal is kapcsolatos történeteket.
  • Tárgyakat tud számlálni 10-ig.
  • Építései, síkbeli alkotásai során azonosítani tud különféle helyzetükben is egyező alakú tárgyakat, síkbeli alakzatokat.
  • Másolással képes megépíteni a mintával megegyező elemekből és színben, nagyságban eltérő elemekből is kirakni térbeli és síkbeli alakzatokat.
  • Képes különféle geometriai tulajdonságok szerint térbeli és síkbeli alakzatokat szétválogatni, egyes egyszerű tulajdonságokat meg is nevezni.
  • Tapasztalatokat és élményeket szerez a tükörrel való tevékenysége során.
  • A térben való tájékozódásban képes megkülönböztetni a jobbra-balra irányokat és állásokat.
  • Érti és követni tudja az irányokat, illetve a helyeket kifejező névutókat.
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 23
Heti: 9
Havi: 703
Össz.: 94 908

Látogatottság növelés
Oldal: ANAÓ PP. 2025. 09. 01. (2)
ARANYLÓ NAPRAFORGÓ ALAPÍTVÁNY INTÉZMÉNYEI SZABÁLYZATOK, DOKUMENTUMOK - © 2008 - 2026 - anaszabalyzatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »